Törvénysértő a főváros rendelete a közterület-használatról
A Kúria kimondta: egy közhatalmat gyakorló testület nem dönthet úgy fontos kérdésekről, hogy megakadályozza a hivatali fellebbezést.
A Kúria kimondta: egy közhatalmat gyakorló testület nem dönthet úgy fontos kérdésekről, hogy megakadályozza a hivatali fellebbezést.
A Kúria kedden utasíthatja el a kezdeményezés ellen benyújtott fellebbezést.
Most épp kelekótya paprikajancsinak nevezte a szocialista fővárosi képviselőt.
Az áremelést és a fizetős övezetek kiterjesztését is azzal indokolták, hogy a parkolóhelyek kihasználtsága nagyon magas a kerületben, és valahogy megpróbálják csökkenteni a zsúfoltságot.
Idén elvileg 12 százalékkal emelnék a BKV-dolgozók bérét, hogy vonzóbb legyen buszsofőrnek állni.
Lázár korábban arról beszélt, hogy megveszik a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, a főváros most tesz egy lépést a tárgyalások felé.
Senki nem adott be ajánlatot a Bálna néven ismert Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig, így az értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult.
Az MSZP szerint politikai támadás érte a kezdeményezést.
Újabb vizsgálóbizottságot hozott létre a főváros a római-parti védmű nyomvonalának eldöntése céljából.
A Köztársaság, azazhogy II. János Pál pápa téren – ha elfogadja a fővárosi közgyűlés.
Az ingatlan.com-on hirdeti a ferencvárosi Bálnát a fővárosi vagyonkezelő, a kikiáltási ár 11 milliárd forint.
A parkolóház elvileg oda épül, ahol a Vidámpark működésének utolsó éveiben is parkoló volt.
Áprilisig lekerült a napirendről a római-parti mobilgát, mégis épül árvízi védmű a Csillaghegyi-öblözetnél. De nem a Duna mentén, hanem a part két végén, az áradáskor szintén veszélyt jelentő Aranyhegyi- és Barát-patakok mentén – döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Egy szervezet mentő ötlettel állt elő. A többiek nem olyan lelkesek.
A főváros egységes és egyértelmű álláspontot vár a taxisoktól a budapesti taxirendelet módosításának ügyében. Korábban az Országos Taxisszövetség elnöke 10-15 százalékos emeléssel kalkulált.
Tizenegy eddig névtelen közterület elnevezéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Ráadásul lejárt szavatosságút, és nem is rendeltetésszerűen.
A fővárosi MSZP azt követeli, hogy a jelenlegi ár harmadával csökkentsék a budapesti tömegközlekedési bérletek árát.
Tovább korlátozzák a szmogriadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.